• Bejelentkezés
  • Szócikk
  • Vitalap
  • Lapforrás
  • Laptörténet
  • A Fogalomtár wikiből

    Adott életkorban várható átlagos élettartam

    Azt fejezi ki, hogy a különböző életkorúak az adott év halandósági viszonyai mellett még hány évi élettartamra számíthatnak. Ez az átlagos évmennyiség, amit az adott kort megélők remélhetnek, feltételezve, hogy a körülmények semmit nem változnak és rájuk mindig a kiszámítás évének korspecifikus halálozási mutatói érvényesek.

    Az adott életkorban várható átlagos élettartamot az ún. halandósági tábla adatai alapján számolják. Ebben a táblában minden életkorra vonatkozóan kiszámítják az azt a kort várhatóan megélő személyek számát. A számításhoz az adott életkorra vonatkozó halálozási valószínűséget használják fel, mely a kiszámítás évének tényleges korspecifikus halálozási arányszámán alapul. A várható élettartamot ezután határozzák meg az adott kort várhatóan megélő személyek által remélhető évek segítségével.

    Az adott életkorban várható átlagos élettartam tehát nem azonos a születéskor várható átlagos élettartam és az adott életkor különbségével. A fent leírt számítás szerint ugyanis azt veszik alapul, hogy a kiszámítás évében abban az életkorban mennyien haltak meg és az adott életkor előtti halálozások (pl.:csecsemőhalálozás) ebben nincsenek benne. Ez logikus is, hiszen aki megér egy bizonyos kort, jobb eséllyel éri meg a hosszú időskort.