A 10/2012 (II. 28.) NEFMI rendeletben foglaltak alapján:
A besorolás eljárása arra irányul, hogy az ellátás összes jellemzőjének ismeretében, az esettípus jellegét figyelembe véve, a szakmai szempontból meghatározható legmagasabb súlyszám kerüljön elszámolásra.
Első lépésében vizsgálni kell, hogy az elő-főcsoportba tartozás feltételei fennállnak-e.
Az elő-főcsoportba nem tartozó esetek a fődiagnózis alapján kerülnek a főcsoportba besorolásra.
A főcsoportokba sorolást követően az adott betegségek mellett már csak meghatározott beavatkozások fogadhatók el besorolási tényezőként. (Nem megfelelő fődiagnózis választása esetén az elvégzett beavatkozás már nem besorolási tényező.)
A főcsoporton belüli csoportok meghatározásának módszerei:
- a kombinációs besorolásoktól eltekintve a besorolás fő tényezői az ellátást indokoló fődiagnózis, és a fődiagnózis miatt végzett főbeavatkozás;
- besorolás történhet a fődiagnózis és a fődiagnózis miatti főbeavatkozás együttes figyelembe vételével, azok együttes fennállása esetén;
- besorolás történhet csak a fődiagnózis szerint;
- besorolás történhet csak a főbeavatkozás szerint, ha az a főcsoportba tartozó összes megbetegedéssel előfordulhat;
- megadott beavatkozások kombinációjának meghatározásával;
- a besorolás feltétele egy adott beavatkozás kizárólagos elvégzése, amennyiben azonban más beavatkozásra is sor kerül, akkor az eset másik csoportba sorolódhat;
- megadott betegségek, betegség típusok kombinációja alapján;
- megadott betegség kombinációk és beavatkozás kombinációk együttes fennállása alapján;
- a besorolás típusok variálódhatnak a szerint is, hogy a beteg honnan érkezett, hova távozik, mi a további sorsa;
- újszülöttek esetén meghatározó tényező a születési, ezt követően a felvételkori testsúly;
- igazoló eljárások esetén besorolást befolyásoló tényező a szolgáltatás mennyisége;
- csoport besorolást módosító tényező meghatározott esetekben a társult betegség vagy a súlyos társult betegség fennállása és kezelése.